Feliratkozás hírlevélre

19-re lapot húzni

Milyen volt 2013 a szőlőben, milyen borokra számíthatunk az új évjáratban? Kérdezik a borászt, szőlészt lépten nyomon.
Az idei év nehéz. A klasszikus 19-re lapot húzni döntés vegyes eredményekkel zárul. Néhány ültetvénynél minden küzdelmünk és türelmünk ellenére egyszerűen leállt az érés folyamata, tehát megállt a savcsökkenés és a cukortartalom növekedés. Ahol érett volt a szőlő, ott meg sok gondunk akadt az egészségi állapottal... A szokások és a kényszerített idő miatt nehéz alkalmazkodnunk a szőlő optimális érési állapotában történő szüretelésére. Kevés napsütés jellemezte a nyár végét. Az Ősz nagyon enyhén köszöntött be, ennek következtében a cukortartalom nem tudott kikerekedni. Ha várunk a szürettel lehet „hígul” az alapanyag, ha előbb leszedjük lehet kevesebb mustfokkal takarítjuk be. Kőszegen 2013 évben zömmel 20 mustfok alatt kerültek a pincébe. Előző évekhez képest 1-3 fokkal kevesebbek ezek az értékek.
A fenti okfejtés főleg a későn érő fajtákra igaz, a korai fajták nagy része rendben volt.
Ha picit megfordítjuk, akkor elmondhatjuk, hogy persze a borászoknak semmi sem jó... Az elmúlt két évben az alacsony savak jelentették a kihívást, most meg a fordítottja...
Tipikusan az az évjárat, amikor a pincében is bőven akad tennivaló, játszani a maradék cukorral, házasításokkal, keresni az összhangot, harmóniát. Az az év, amikor nem tudni pontosan mi lesz belőle (a korábbi évek szerintem egyértelműbbek voltak). Lehet kissé vékonyka és savas borok készülnek, lehet, hogy szuper egyensúly mellett komoly intenzitással találkozunk majd. Meglátjuk, alakulunk, dolgozunk.

 

Fröccskatalógus

Kisfröccs: 1 dl bor és 1 dl szódavíz

Nagyfröccs: 2 dl bor és 1 dl szódavíz
Hosszúlépés: 1 dl bor és 2 dl szódavíz
Házmester: 3 dl bor és 2 dl szódavíz
Viceházmester: 2 dl bor és 3 dl szódavíz

Gyermekfröccs: 1-2 cl bor és 2 dl szódavíz (gyermekes családoknak)
Távolugrás (Sóherfröccs): 1 dl bor és 9 dl szódavíz
Lakófröccs: 1 dl bor és 4 dl szódavíz
Háziúr: 4 dl bor és 1 dl szódavíz
Mafla vagy maflás: 5 dl bor és 5 dl szódavíz
Lámpás: 15 dl bor és 5 dl szódavíz
Polgármester: 6 dl bor és 4 dl szódavíz
Alpolgármester: 4 dl bor és 6 dl szódavíz
Deák-bólé (Ijesztett): 1 vagy 2 dl bor és egy spriccentésnyi szóda

Krúdy-fröccs: 9 dl bor és 1 dl szódavíz (az író neve után kapta)
Csatos vagy csattos: 1 liter bor és fél liter szódavíz
Újházi fröccs: bor és kovászos uborka levének keverése
Diákfröccs: 1 pohár szódához egy kevéske bor
Színészfröccs: 2 dl szódavíz, az is langyosan
Magyar-Angol (Wembley-fröccs, Puskás-fröccs): 6 dl bor és 3 dl szódavíz (olaszrizlingből)
Avasi fröccs: 7 dl bor és 3dl szódavíz

Matrózfröccs: semmi köze a borhoz, 1 korsó sör mellé 1 rum
Postásfröccs: semmi köze a borhoz, dupla fekete mellé rum

Bor és a művészet


Van helye a bornak a művész világban? Milyen szerepet tölt be az édes, vagy száraz nedű a művészek világában.
A napokban megismerkedtem egy budapesti alkotó művésszel, aki elmondása szerint a bornak igenis van szerepe a művészvilágban. Legyen az festészet, szobrászat, zene. Érdekes és különleges világ a művészet. Kicsit egzakt, nem e világi sokszor számomra. Talán a létbizonytalanság, vagy a hihetetlen türelem miatt. Mai Magyarországon nem számít átlagosnak, ha valaki művészi alkotásokkal rendelkezik, főként anyagi szempontok miatt, ám ha birtokunkban van egy számunkra kedves és értékes tárgy attól mégis gazdagabbnak érezhetjük magunkat. Elképzelhető azonban, hogy maga a borászat is egy művészet? Ha belegondolok és csupán a tényeket nézem akkor igen! Igen, mert a „semmiből” hozom létre, eszközöket teszek egymás mellé, elkészültekor megcsodálják, és a „művész” akár órákat tud róla mesélni, hogy hogyan keletkezett, mi motiválta. Így engedve az elveimmel mégiscsak művészet is tud lenni a borászat. És ha annak mondjuk, akkor magam is (művész) vagyok? Furcsán hangzik, ezért is inkább maradok egy olyan személy, aki tiszteli és becsüli a maga körülötti világot, szívvel-lélekkel teszi a hobbyját, mert látja, hogy ezzel másoknak milyen élményt tud nyújtani. Emberit emberségesen.

Borász szakma

"Tud-e bárki is olyan szakmát mondani, ami a borászokhoz hasonló kivételezettségnek örvend? Van-e még szakma a földkerekségen, aminek képviselőit nap nap után látogatók hosszú sora keresi fel csak azért, hogy megtudják tőlük, mit és miért csinálnak? Hogy kifaggassák őket arról, miért érzik önnön munkájuk gyümölcsét jónak avagy kivételesnek, hogy meghallgassák terveiket, álmaikat, hogy együtt könnyezzék meg velük mindazon nehézségeket, amelyek akadályozzák munkájukat – aminél azokban a percekben aligha van fontosabb dolog a földkerekségen."

Borokról jót vagy semmit?

A borászok és online borkritikusok szerepének az általam legelőrehaladottabbnak vélt felfogásáról a Táncoló Medvén találtam néhány gondolatatot:

„Mindennek kapcsán ezt a két egyszerű hasonlatot mondtam el a borászoknak (kínosan sok alkalommal). Két egyszerű kérdés: ki hinne egy olyan orvosnak, aki a tüneteket elhallgatja és mosolyogva minden páciensnek azt mondja, hogy „Ön egészséges!”, vagy egy sportújságíró csak pozitívat kéne, hogy írjon a magyar sportról, mert ha nem, azzal éppen ő (?) tenné tönkre a magyar sportot azáltal, hogy leírja, mit lát? Ugye nem...? (…)

(…)A borász is teszi a dolgát a szőlőben, pincében, mi is tesszük a mienket: leírjuk, amit látunk és érzékelünk a mindenkori és erősödő (hazai és nemzetközi) elvárások tükrében, melyeket a fogyasztók jogosan támasztanak felénk. Azt gondolom, ez minden szakma fejlődésének fontos alapköve kell, hogy legyen. Nincs ez másképp a bor esetében sem. Az ingyen palackok, hirdetési bevételek, barterek miatt kegyeskedő dícséretekből nem lehet újabb szintekre eljutni. Márpedig a cél ez lenne.

Képkockák

Igyekszem lépést tartani az internetes világban, ami a borászat menedzselését illeti. Nem titok, hogy szeretek fényképezni, értéket teremteni. Picit a média világában dolgozni. Grafika, fénykép, honlap, videó. Ezekből igyekszem néha összebarkácsolni valamit a nyilvánosság számára. 
Úgy 1 éve keresett meg egy profi videós csapat, hogy készítenének nekünk pár perces spot reklámot saját felhasználásra. Tetszett az ötlet, de úgy gondoltam ne egy aktuális stádium legyen rajta, hanem olyan valami, ami másoknál nem található meg, vagy legalábbis keveseknél, hiszen nagy újdonságokat már nehéz kitalálni, ám az eszközök sorrendjét meghatározva még sok érdekességet alkothatunk. Mivel kedvet kaptam a dolgokhoz, és ha más meg tudja csinálni, akkor én miért nem elven, elkezdtem gyártani a saját kis filmünket. Igyekeztem minden fázishoz magammal vinnem gépemet, és felvenni, hogyan is zajlik a munka nálunk. Milyen is a mi világunk. A kör idén szüretkor zárult be, amikor az 1 év "forgatását" befejeztem. Gyorsan műhelymunka, igaz szüreti időszakban, de kicsit elcsalva az időt elkészült a videó. Szeretném, ha minél több helyre eljuthatna, és a nézettsége is szépen nőne. 

Szüreti napló I.

Leszáll a hajnali köd. Jönnek a "hideg" rekordok. Füstölnek a kémények, és besárgállik az a bizonyos bokor, jelezvén, hogy eljött az Ősz, eljött a szüret ideje. Az engedélyt megkapta az ország legapróbb és legnyugatabbra fekvő régiója is a maga 1500 ha-os területével.

Nem tűnik az idei termés kiemelkedőnek az előzőekhez képest. Az a fránya napsütés még ránézhetett volna a fürtökre szeptember közepétől. Vörösboroknak nagyon kellene a magasabb cukorfok, ezáltal testesebbé, erősebbé válik tőle a bor. Könnyedebb, frissebb borok előállításához kedvezett az idei termés. Nagy sláger a rozébor.  Első szüretünkkel 17,5 - 18,5 mustfokkal takarítottuk be a termést.  Kőszegi átlaghoz képest kicsit magasabb ez az érték. Augusztus közepén nagy hangsúlyt kapott a fürtválogatás, ezáltal több tápanyag tudott az egészséges fürtökhöz eljutni. 

Kezdődhet a csömöszölés, préselés, és az újbóli szüret.

 

Koronával és hintóval

14. kőszegi Borkirálynőnek tettünk fel pár kérdést, azt követően, hogy Kocsis Renáta leköszöntött a trónról, és adta át koronáját Nádasdy Renátának.

-Honnan jött az indíttatás, hogy elindulj a versenyen?
Néhány éve már gondolkodtam rajta, de eddig nem volt elég bátorságom hozzá, hogy elinduljak. Anyukám is noszogatott már egy ideje, hát most beadtam a derekam.

-Mit jelent neked, hogy megnyerted a Borkirálynő választást?
Nagyon örülök! És alig várom, hogy vihessem szerte az országban a kőszegi borok hírét! Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon gyönyörű és élmény-gazdag év áll előttem. Szeretnék még sokat tanulni a borokról és Kőszeg, valamint a világ borkultúrájáról.
Ezzel a ranggal kicsit újraélem a gyerekkoromat, hiszen olyasvalami történt velem, amiről minden kislány álmodik: kaptam koronát, gyönyörű ruhát, és négy ló húzta a hintómat. Örülök, hogy mindenki büszke rám (én magam is), és szeretném legalább olyan felkészülten tenni a dolgomat ebben az egy évben, mint amilyen a versenyen is voltam. Ehhez szívesen fogadok bárkitől segítséget.

-Milyen érzés volt nagy közönség előtt versengeni?
Jó érzés volt. Persze izgultam, de így, hogy könnyen vettem az akadályokat, nagyon élveztem. Bele mertem nézni az emberek szemébe (már ha láttam volna a reflektoroktól). Meglepődtem, hogy ilyen magabiztos vagyok. Jól tettem talán, hogy vártam a megmérettetéssel.

-Mivel foglalkozol, mit csinálsz szabadidődben?
Gyermeknevelő vagyok a helyi leánygyermekotthonban. Imádom a munkámat, imádom a gyerekeket. Amúgy szociális munkás végzettségem van.
Emellett kutyakozmetikus is vagyok, de a „fő profilom” az a gyerekek.
Sajnos nincs sok szabadidőm, de olyankor szeretek olvasni, barátokkal találkozni, beszélgetni, kutyát sétáltatni. Mostanában lovagolni tanulok. Sokat szeretek a barátaimmal lenni, és velük egy-egy pohár bor mellett elmesélni mik is történtek mostanában a nagy Kőszeg városában.

-Fehér vagy vörös?
Vörös! Zweigelt.
Nyáron fehér. De mindenképp száraz.

 

Miről ismerem fel a kékfrankost?

A kékfrankos fajtajellegét nem könnyű megragadni, hiszen éppen az az egyik erőssége, hogy annyiféle alakot ölthet magára. Igazi átváltozóművész.
A kékfrankos nemcsak a szüreti időpontra és a pincetechnológiára reagál érzékenyen, hanem a tájak, talajok, mikroklímák egyedi tulajdonságaira is. Ha hagyják, akkor hűen tükrözi a termőhelyet, ami nagy kincs a mai terroircentrikus borvilágban. Annyit azért megkockáztathatunk, hogy a kékfrankos alapból élénk savú, közepes testű, intenzíven gyümölcsös (cseresznyés, meggyes) és fűszeres (köménymag, bors) bort ad, ami soha nem nehézkes vagy túlzottan cseres. És van még egy aduász a kezében: hosszú életű.

Bölcs

„A VALÓDI BÖLCSEKNEK KÉT FAJTÁJA VAN. AZ EGYIK ÖNGYILKOS LESZ, A MÁSIK ÁLLANDÓAN ITALLAL BÓDÍTJA SZELLEMI KÉPESSÉGEIT.” MI AZ UTÓBBIT VÁLASZTOTTUK

 2013-2015 Kampits Családi Pince - Kőszeg


design by suletom