Feliratkozás hírlevélre

Süt a nap október 10-én!

Korán kelünk, hiszen menni kell csömöszölni. Hagyományos módszer, de mi éppen erre építkezünk. Hagyományt művelni a modern világban. Október 4-én szedtük először tele a szüretelő ládákat. „Aki mer, az nyer” alapra játszottunk idén is, csakúgy, mint tavaly, amikor hasonló módon vészjósló gondolatok keringtek a szőlő-hegyen és sokszor a sajtóban is, miszerint nem lesz hordóba-való az idén. Idén rengeteg eső esett augusztusban és sajnos szeptemberben is, ami valóban sokat rontott a szőlő minőségén országszerte. A szüreti napok évről-évre kitolódnak. Voltak évek, mikor már október közepére a fürtök eltűntek a tőkékről az érettség miatt. Idén, aki tehette akkor kezdte a betakarítást. Nem vagyok elragadtatva az idei minőségtől, de annyi derűlátó emberrel beszélgettem, így muszáj hinnünk benne, hogy bizony lesznek finom borok idén is. Sőt, remélhetőleg még sok meglepetéssel fog kecsegtetni. Az erjedés már javában zajlik, és jövő héten már mehet a prés alá. Aztán tisztulhat is a 2014-es vörösbor. Piacra leghamarabb a karácsonyi időszakban lesz érett, bízzunk a legjobbakban.

 2013-2015 Kampits Családi Pince - Kőszeg


design by suletom